Than Mór 1828-1899 - Nagy Magyar Mesterek
Cennerné Wilhelmb Gizella (Szerző)
Dr. Rózsa György (Lektor)
Than Mór festő. Jogi tanulmányaival egy időben Barabás Miklósnál kezdett
festészetet tanulni. Az 1848-as szabadságharcban betegsége miatt csak
megfigyelőként vett részt, és a látottakról akvarelleket készített. 1851-ben
Bécsbe ment, ahol először a Képzőművészeti Akadémián, majd Karl Rahl
magániskolájában tanult. Ebben az időben főleg portrékat festett, de egyre
gyakrabban fordult a régi magyar történelemből vett témákhoz. 1855 és 1860
között több tanulmányutat tett külföldön, a többi közt Németországban, Párizsban
és Rómában. Rendszeresen vett részt a Pesti Műegylet kiállításain. A pesti
Vigadó faliképeit Lotz Károllyal közösen készítették, a Nemzeti Múzeum
lépcsőházának fríze is az ő nevéhez fűződik. Munkájának elismerését a számos díj
is bizonyítja, melyeket az évek során kapott. 1885-től öt évig Velencében és
Firenzében, majd hat évig Budapesten dolgozott, 1896-ban Triesztbe költözött.
Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és több hazai múzeum
gyűjteményében.
A könyv antikvár példány, állapota jó.
Kiadó: Képzőművészeti Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1982
Sorozatcím: Nagy Magyar Mesterek
Kötéstípus: Vászon
Oldalszám: 110